Kezdőlap

Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik.
A magyar változatnak 503 529 szócikke van, ebből 1044 kiemelt.

Összes portál

Kiemelt cikk  
Max Verstappen
Max Verstappen

A 2021-es Formula–1 világbajnokság sorrendben a 72. Formula–1-es szezon volt. A versenyeken tíz csapat összesen húsz versenyzője vett részt. A bajnokságot a Nemzetközi Automobil Szövetség szervezte és bonyolította le, ez a nyitott karosszériás versenyautók legmagasabban rangsorolt kategóriájú bajnoksága. A szezon során huszonkét nagydíjat rendeztek, ez új rekordot jelentett a sportág történetében. A szezon március 28-án vette kezdetét Bahreinben és december 12-én ért véget az Egyesült Arab Emírségekben, az abu-dzabi nagydíjjal. Új pályaként bemutatkozott a szaúd-arábiai Dzsidda és a katari Doha, illetve hosszú évek után visszatért a versenynaptárba a holland nagydíj.

Az egyéni címvédő a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton volt, aki ebben az évben is az utolsó futamig harcban állt a világbajnoki elsőségért. Kihívója a Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen volt, aki a szezon során végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva, összesen tíz győzelmet aratva szerezte meg pályafutása első összetettbeli sikerét. Ezzel ő lett az egyetlen versenyző, aki a 2014-ben bevezetett hibrid-érában nem Mercedes-versenyzőként szerzett világbajnoki címet. A konstruktőrök pontversenyében a címvédő Mercedes végzett az élen, sorozatban nyolcadik alkalommal, amellyel az örökranglistán beérte a McLaren csapatát.

A szezon végén Kimi Räikkönen befejezte Formula–1-es pályafutását. A finnek 2007-es világbajnoka 349 nagydíjon állt rajthoz a sportágban eltöltött évei alatt, ezzel pedig csúcstartó a vonatkozó statisztikát tekintve. Az idényt megelőzően nagy érdeklődés övezte a Formula–1-be két év elteltével visszatérő kétszeres világbajnok Fernando Alonso, aki az Alpine-nal a dobogóra is felállhatott a katari nagydíjon, illetve a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiának, az újonc Micknek a teljesítményét.

Verstappen lett az első holland világbajnoka a sportágnak, és ő lett 1991, Ayrton Senna harmadik világbajnoki győzelme óta az első, aki Honda erőforrásokkal hajtott autóval nyerte meg a pontversenyt. A japán motorgyártó a szezon végén kivonult a sportágból.

A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Kossuth Lajos utca (Miskolc) • Iszlám • Boeing 747–400 • Győr • Tiencsini koncessziós zónák • A rajongók • Brit Birodalom 

Javaslatok

A nap képe    
Krisztus temploma vagy Christuskirche. Az 1907 és 1910 között épült, Gottlieb Redecker építész által tervezett templomot eredetileg a béke templomának nevezték, mivel a németek és a hottentották, herero és ovambo népek közötti háborúk után épült. A templomot a környékről bányászott kvarcos homokkőből építették, és a neoromán, a szecessziós és a neogótikus stílus hatásainak keveréke (Windhoek, Namíbia)

Krisztus temploma vagy Christuskirche. Az 1907 és 1910 között épült, Gottlieb Redecker építész által tervezett templomot eredetileg a béke templomának nevezték, mivel a németek és a hottentották, herero és ovambo népek közötti háborúk után épült. A templomot a környékről bányászott kvarcos homokkőből építették, és a neoromán, a szecessziós és a neogótikus stílus hatásainak keveréke (Windhoek, Namíbia)
Tudtad-e?  

Tudtad-e, hogy…

Búr katonák Spion Kopnál
Búr katonák Spion Kopnál
  • …a második búr háború egyik legismertebb ütközetének, a Spion Kop-i csatának sporttörténeti vonatkozása is van? A liverpooli Anfield Stadionban az egyik kapu mögött kialakított teraszszerű lelátót „Spion Kop”-nak vagy Kop-lelátónak nevezik.
  • …a vexillológia vagy más néven zászlótan a zászlókkal, lobogókkal és a zászlók történetével foglalkozik?
  • Gary Cooper, a kétszeres Oscar-díjas amerikai színész szabadidejének jelentős részét a természetben töltötte, ahol kacsára és fácánra vadászott?
  • …a jelenlegi magyar útlevelekben kétféleképpen is megjelenik Magyarország himnusza? A műanyag adatlapon dombornyomással látható a kézirat szövegének részlete, az útlevél lapjain pedig UV-fény alatt látszanak a zenemű kottái.
Aktuális  
Volóc látképe
Volóc látképe


Az év aktualitásai: 2022-es orosz invázió Ukrajna ellen2022-es labdarúgó-világbajnokságCovid19-koronavírus-járvány (magyarországi helyzet) – 2022-es Eurovíziós Dalfesztivál2022-es Formula–1 világbajnokság


Halálesetek a közelmúltban: Salusinszky GáborViktor SzamohinTeresa BerganzaSchmidt PéterHenk GrootLeonyid KravcsukFred Ward

Ezen a napon  

Ma 2022. május 15. van,  

Tallinn légi felvételen
Tallinn légi felvételen

Évfordulók  


Ismerkedés a Wikipédiával  
Contactus-wmcolors.svg
  • Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
  • Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
  • Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
  • Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
  • Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
  • Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
  • Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
Szerkesztői közösség  
Wiki3A.jpg
Magyar Wikipédia Magazin  
Wikipédia más nyelveken  
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 503 529 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapok  

A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:

WikiszótárWikiszótár
Többnyelvű szótár és szinonimaszótár
Wikimédia CommonsWikimédia Commons
Szabad médiaállományok gyűjteménye
WikidézetWikidézet
Többnyelvű idézet- és szólásgyűjtemény
WikiegyetemWikiegyetem
Jegyzetek és tanulási segédletek
WikifajokWikifajok
Rendszertani adatbázis
WikiforrásWikiforrás
Szabad forrásmunkák
WikikönyvekWikikönyvek
Szabad kézikönyvek és útmutatók
WikidataWikidata
Szabad központi tudásbázis
WikivoyageWikivoyage
Szabad útikalauz
Meta-WikiMeta-Wiki
A Wikimédia-projektek koordinációja
Felhasználási feltételek  
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
Cc.logo.circle.svg
Cc-by new.svg
Cc-sa.svg
  • Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
  • A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
  • A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.